Fogszuvasodás
No Comments

A fogszuvasodás tünetei attól függenek, hogy mennyire előrehaladott és melyik fogunkon található. Kezdeti stádiumban a lyukas fog teljesen panaszmenetes lehet, ám ha odafigyelünk a korai jelekre, elkerülhetjük a kínzó fogfájást és a komolyabb beavatkozást.

 A fogszuvasodás egy folyamat, amelynek során a szájüregben megtelepedő baktériumok olyan savakat termelnek, melyek kioldják a fogzománc ásványianyag-tartalmát. A zománc folyamatosan elvékonyodik, majd áttörik és ha nem avatkozunk be a folyamat tovább halad a fogbél felé, fájdalmas fogbélgyulladást okozva.

A fogszuvasodás korai szakaszában még visszafordítható, ugyanakkor gyakran teljesen fájdalommentes, ami megnehezíti a fogszuvasodás észlelését.

 Ha az alább jelek bármelyikét is észleljük, mindenképpen érdemes felkeresni a fogorvosunkat!

 

1. Általános fogérzékenység

 

A váratlanul fellépő hideg-meleg érzékenység, illetve az édes vagy sós ételek fogyasztása után fellépő érzékenység a fogszuvasodás egyik első figyelmeztető jele. Ilyenkor a fogzománc sérülése miatt kinyílt dentincsatornák teszik érzékennyé a fogat. Ez az érzés eleinte nyilalló, gyorsan múló jellegű, később, a szuvasodás kiterjedésével elhúzódó jellegű lehet.

Nem érdemes megvárni a tartós fogfájás  kellemetlenségét, jobb, ha mielőbb fogorvoshoz fordulunk!

 

2. Foltok vagy lyukak a fogzománcon

A szuvasodás megjelenésére eleinte apró fehér vagy barnás, esetleg fekete árnyalatú foltok, illetve pöttyök utalhatnak a fogzománcon.

Előrehaladottabb szuvasodás esetén kisebb-nagyobb horpadást vagy lyukakat is észre vehetünk. Azt is tapasztalhatjuk, hogy az ételmaradékok beleragadnak a fogba.

 

 3. Rossz lehelet

A szuvas fogban felgyűlnek az ételmaradékok és a baktériumok is, ami nemcsak kellemetlen ízérzéssel, de rossz lehelettel is együtt járhat. Ez mindenképp kínos, így ha ilyesmit tapasztalunk, jobb, mielőbb utána járnunk, hogy valóban lyukas fog van-e a háttérben.

 

4. Fogfájás

A fogfájás eleinte lehet alkalmi- például kiválthatja hőhatás (hideg ital, forró leves) vagy kémiai inger (édesség, savas étel), de idővel spontán is jelentkezhet és tartóssá válhat. Fokozódhat a fájdalom rágásra, harapásra, kopogtatásra és jellemzően tönkre teheti az esti órákat vagy az éjszakai pihenést. A kisugárzó, fájdalomcsillapítóra se múló fájdalom, amikor már megmondani se tudjuk, melyik fogból ered, tipikusan a fogbélgyulladás (pulpitis) jele. Ilyenkor a fogszuvasodás már annyira előrehaladott, hogy elérte a fogbelet, és mielőbbi gyökérkezelésre van szükség a fog megmentéséhez.

 A rendszeres fogorvosi ellenőrzés alkalmával még idejében felderíthetők a fogszuvasodás korai tünetei!

Szeretettel várjuk rendelőnkben egy állapotfelmérésen!

Forduljon hozzánk bizalommal, jelentkezzen be hozzánk egy állapotfelmérésre, konzultációra!

☎ +36 70 904 4082
➴ 2030, Érd Angyalka u. 1/A.
📧 erdfogaszat@oralcentrum.hu
➣ https://oralcentrum.hu/kapcsolat/

08 dec, 2021

Cukorba mártott ünnepek 1.

A Mikulás csomagokból és az adventi naptár ablakaiból annyi édesség kerül elő, hogy általában még január végén is birkózunk vele. Emellett sütjük a mézeskalácsot, kóstolgatjuk a szaloncukrot, és akkor még… Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük