Implantátum
No Comments

„Ha fogínysorvadásunk van, nem kaphatunk implantátumot.”

Nem igaz.

 

Bár a sikeres implantáció egyik alapja az egészséges fogágy, ettől függetlenül a parodontózis, azaz a fogágybetegség nem kizáró oka a fogbeültetésnek, csak összetettebb és szakszerűbb kezelést igényel.

 

Fogágybetegség esetén ugyanis több ok is van az aggodalomra: az egyik a rendelkezésre álló csont mennyisége és minősége, amelybe az implantátum kerül, a másik a műgyökeret körülvevő ún. feszes (nem mozgó) íny kérdése, mely a csonttal együtt biztosítja az implantátum védelmét és stabilitását.

Azonban ez a betegség napjainkban már jól kezelhető, minél korábban diagnosztizálják, annál sikeresebben.

Tehát a fogágybetegség az esetek többségében még a csontvesztés ellenére sem nem jelenti azt, hogy a fogbeültetés lehetetlen.

 

Ilyen esetben az első lépés, hogy a páciens parodontológiai kezelésben részesüljön a gyulladás megszüntetése, illetve és a csontvesztés kockázatának csökkentése érdekében.

Ezután kerülhet sor a fogbeültetés megtervezésére. Az implantátum behelyezése előtt (vagy azzal egyidejűleg) valószínűleg csontpótlásra vagy arcüreg emelésre, illetve ínyplasztikára is szükség lehet, amely segítségével helyreállítjuk és optimalizáljuk az implantátum behelyezéséhez szükséges csontszerkezetet.

 

Más esetben – pl. menthetetlen fogak, teljes foghiány, illetve előrehaladott fogágybetegség esetén célszerűbb megoldás lehet az ún. All-on-4 kezelés, azaz a speciális azonnal terhelhető implantátumok beültetése, amely csontpótlás nélkül, állcsontonként mindössze 4 implantátummal is kivitelezhető.

 

Legyen szó bármilyen típusú implantátumról, azt tudnunk kell, hogy az implantátumok ápolása a saját fogakénál is gondosabb odafigyelést igényel, ennek hiányában ugyanis a fogínygyulladáshoz hasonló ínygyulladás, illetve a későbbiekben csontvesztés alakulhat ki az implantátum körül (periimplantitis), kockáztatva annak stabilitását és elvesztését.

 

 

 

„A fogbeültetés nagy műtét.”

Nem igaz.

 

Mivel az implantációs beavatkozást többnyire szájsebész végzi, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a fogbeültetés komoly, megterhelő műtét, amely fájdalmakkal jár.

 

Azonban a fogászati implantáció napjainkban már rutinbeavatkozás, melyet helyi érzéstelenítésben végzünk, természetesen fájdalommentesen. Amikor pácienseink kiszállnak a fogászati székből meglepve tapasztalják, hogy mennyire felesleges volt az izgalom, és a beavatkozás nem kellemetlenebb vagy hosszadalmasabb, egy egyszerű fogtömésnél.

 

Rendelőnkben az egyik legmodernebb implantációs technológiát– a SMART Guide navigációs fogbeültetést végezzük, melynek segítségével a műtéti beavatkozás szinte minimális, gyakran még az íny felvágása is elkerülhető. Nem csupán a műtéti idő rövidebb, de kevesebb a műtét utáni kellemetlenség és gyorsabb a felépülés is, akár már másnap visszatérhetünk megszokott életünkhöz.

 

 

„A fogbeültetés hosszadalmas folyamat.”

Nem igaz!

 

Sokan azért tartanak a fogbeültetéstől, mert elriasztja őket a gyógyulási idő alatti hosszas fogatlanság gondolata.

Tény, hogy a hagyományos implantáció esetében a foghúzás és az implantátum beültetése között 4-6 hónapot kell várnunk, amíg a húzás helye begyógyul, és csak ezután kerülhet sor a fogbeültetésre. (Persze szembetűnő helyen lévő fognál ez idő alatt is viselhetünk ideglenes fogpótlást). Azonban ma már létezik az ún. azonnali implantáció is, ahol a foghúzás és a fogbeültetés egy ülésben történik.

Az azonnali implantációnak köszönhetően már a foghúzás napján a beültetett műgyökérrel, valamint az erre készített ideiglenes fogpótlással hagyhatjuk el a rendelőt, így egyetlen napot sem kell fog nélkül töltenünk.

 

Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor az azonnali fogbeültetés ellenjavallt. Ilyen például az elhanyagolt szájhigiénia, a fogágybetegség, a gyulladt fog vagy traumás foghúzás, illetve az elégtelen csontállomány.

 

 

A fenti kritériumok mellett az azonnali fogbeültetés nagyfokú szakmai tapasztalatot és fejlett műtéti háttereket, technológiát igényel, ezért ma még nem minden rendelőben végezhető rutinszerűen – az Oralcentrumban azonban mindez rendelkezésünkre áll.

 

 

„Az implantátum kilökődhet.”

Részben igaz.

 

Bár minimális esély valóban van az implantátum korai kilökődésre, ez a jelenség csak nagy ritkán következik be; a statisztikák szerint a beültetést követő 5 éven belül mindössze az esetek 2-3%-ban lép fel.

Mivel a fogászati implantátumok anyaga biokompatibilis titán ötvözet, (sőt, újabban fémmentes, cirkónium-oxid implantátumokat is nagy sikerrel alkalmaznak), így azt a legtöbb szervezet ellenállás nélkül befogadja, nem vált ki allergiás reakciókat, és nem jellemző a kilökődés veszélye sem.

 

Természetesen ennek is alapfeltétele a precíz tervezés, a jó minőségű implantátum és szakszerű kivitelezés.

 

Az implantátummal kapcsolatban fellépő szövődményeknek alapvetően három kiváltó oka lehet, a sikertelenség abból adódhat, ha az alábbiak közül valamelyik nem megfelelő:

 

Szakszerű, pontos tervezés és megfelelő kivitelezés mellett az implantátum kilökődésének esélye elhanyagolható!

 

A már említett navigációs fogbeültetés segítségével még inkább minimalizálható a műtéti kockázat és hibalehetőség!

A csúcsmodern 3D technológiával vezérelt számítógépes-sablonos tervezés képes hajszálpontosan meghatározni az implantátum ideális helyzetét, így az kisebb műtéti beavatkozással- mégis tizedmilliméteres pontossággal kerül a helyére.

 

A precíz tervezéssel és pontos kivitelezéssel garantálható a beültetett fogpótlás stabilitása és tartóssága.

 

Az implantátumok esetében azonban számolni kell a kései kilökődéssel is, melynek leggyakoribb oka a nem megfelelő szájhigiénia. Ilyenkor- hasonlóan a fogínygyulladáshoz- a bakteriális eredetű gyulladás először az implantátum körüli lágyrészekben jelentkezik (periimplantáris mucositis), majd ha a gyulladást elhanyagolják és nem kezelik, akkor az implantátum körüli csontot is megtámadhatja (periimplantitis).

Mindez évek alatt – hasonlóan a fogínysorvadáshoz- az implantátum meglazulását és elvesztését is okozhatja, ezért a fogbeültetés után a gondos szájápolás mellett elengedhetetlen az implantátum után követése, a rendszeres fogorvosi kontroll is.

 

 

 

„A fogbeültetés fájdalmas.”

Nem igaz.

 

A fogbeültetés, – hasonlóan bármely más fogászati kezeléshez- napjainkban tökéletesen érzésteleníthető és teljesen fájdalommentesen elvégezhető!

A beavatkozás után esetenként előfordulhat kisebb fájdalom vagy érzékenység, de ez 1-2 szem fájdalomcsillapítóval elmulasztható.

Bár a fogbeültetés is szájsebészeti műtétnek számít, jóval kevésbé kellemetlen és gyorsabb gyógyulással kecsegtet, mint a többi szájsebészeti műtét (pl. foghúzás, bölcsességfog vagy fogciszta eltávolítás), mivel ez esetben nem gyulladásban lévő szöveteket műtünk.

A műtét után jelentkezhet az arcon duzzanat, elszíneződés, de ez pár nap alatt visszahúzódik.

Az Oralcentrumban is alkalmazott, innovatív navigációs implantológia segítségével tovább csökkenthető a beavatkozás okozta kellemetlenség.

A 3D technológiával vezérelt, számítógépes-sablonos tervezés minimalizálja a csonton végzett bemetszést, és az implantátumot ezen keresztül helyezi be, ezáltal gyakran még az íny felvágása is elkerülhető!

Ez azt jelenti, hogy a beavatkozás gyorsabb, rövidebb, a páciens a műtét után még kevesebb fájdalmat és duzzanatot érez, és csökken a gyógyulási idő is a hagyományos implantológiai eljárásokhoz képest!

 

 

 

„Az implantátumok természetellenesek”

Nem igaz!

A modern implantációs technológia elképesztő ütemben fejlődik, és ma már lehetővé teszi az olyan implantátumok készítését is, amelyek megjelenésükben és működésükben is nagyon hasonlítanak a természetes fogakra.

Az ​​implantátumok, illetve a műgyökerekre készülő fémmentes cirkónium koronák ma már szinte a megtévesztésig képesek utánozni a természetes fogak megjelenését, esztétikáját és érzetét.

Az implantátumokat mindig személyre szabottan tervezzük, hogy maximális precizitással, tökéletesen illeszkedjenek a meglévő fogak színéhez, formájához és méretéhez, ezért külső szemlélő számára gyakorlatilag észrevehetetlenek.

Ugyanígy mi is gyorsan megfeledkezhetünk róluk, mosolygás, beszéd vagy rágás közben nincs különbség a saját fog és a fogászati ​​implantátum között!

 

„Idős korban nem lehet ​​implantátumot beültetni.”

Nem igaz!

 

Túl fiatalok valóban lehetünk a fogbeültetéséhez, de túl öregek soha!

Az implantátumok beültetése onnantól jöhet szóba, amikor az állcsontok növekedése már befejeződött. Ez nagyjából, átlagosan 18 éves kor körül jöhet el.
Felső korhatára viszont tényleg nincs az implantációnak, megfelelő feltételek mellett (csontállomány, szájhigiénia) a fogbeültetés akár 80 év feletti páciensek esetében is sikeres lehet.

 

Szeretettel várjuk rendelőnkben egy állapotfelmérésen!

Forduljon hozzánk bizalommal, jelentkezzen be hozzánk egy állapotfelmérésre, konzultációra!

☎ +36 70 904 4082
➴ 2030, Érd Angyalka u. 1/A.
📧 erdfogaszat@oralcentrum.hu
➣ https://oralcentrum.hu/kapcsolat/

29 febr, 2024

Meddig tarthat egy implantátum?

A periimplantitis, azaz az implantátum körüli gyulladás nagyon hasonlít a fogínygyulladáshoz, de a saját fogak helyett a korábban beültetett, már becsontosodott implantátum körül alakul ki. Mivel a betegség hosszú távon… Tovább
23 máj, 2024

Hasznos tanácsok fogbeültetés után

A fogászati implantáció napjainkra rutinbeavatkozássá vált, mely helyi érzéstelenítésben gyorsan, biztonságosan és fájdalommentesen elvégezhető. Azonban a beavatkozás utáni gyorsabb gyógyulás és a nemkívánatos szövődmények elkerülése érdekében érdemes néhány tanácsot betartanunk.… Tovább
28 jún, 2023

Milyen előnyökkel jár a digitális implantáció?

A fogbeültetés a ma elérhető legkorszerűbb és legeredményesebb fogpótlási eljárás, amely lehetővé teszi az elveszett fogak helyreállítását. A hagyományos implantációs technológia időnként kihívással járhat, különösen bonyolult anatómiájú páciensek esetében, amikor a műtéti… Tovább
27 febr, 2024

Mikor jöhet szóba az azonnali implantáció?

Míg a hagyományos implantológiai technikánál a foghúzás és az implantátum beültetése között 4-6 hónapot kell várnunk a húzás helyének begyógyulásáig, az azonnali implantáció esetében a foghúzás és a fogbeültetés egy… Tovább
19 márc, 2025

Срок вывода денег на счет не должен превышать сутки, а в идеале несколько часов.Казино устанавливают вейджер — нужное для отыгрыша количество ставок.Они гарантированно выплачивают выигрыши и предлагают оригинальный софт.Рейтинг казино – это средний балл, который оно получило после прохождения нашей оценки.Надежные онлайн казино 2025 предоставляют лицензированные игры, прозрачные правила и быстрые выплаты реальных денег, что делает их предпочтительным выбором для игроков.Анализ отзывов поможет определить качество обслуживания площадки, предлагаемые бонусы, скорость зачисления депозитов и вывода средств и другие параметры.

Срок вывода денег на счет не должен превышать сутки, а в идеале несколько часов.Казино устанавливают вейджер — нужное для отыгрыша количество ставок.Они гарантированно выплачивают выигрыши и предлагают оригинальный софт.Рейтинг казино… Tovább
14 aug, 2024

Kaphatunk-e implantátumot, ha kevés a csontunk?

A fogászati ​​implantátum modern, esztétikus és hatékony megoldás a hiányzó fogak pótlására. A beavatkozás előtt azonban meg kell vizsgálni a rendelkezésre álló állcsont mennyiségét és minőségét, hiszen a megfelelő csonttámasz… Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük