Fogorvos
No Comments

Valószínűleg sokan emlékszünk az iskolafogászat borzalmaira, melynek köszönhetően évtizedekkel később is összeszoruló gyomorral ülünk be a fogorvosi székbe. Már ha beülünk egyáltalán. Mert sokan vannak, akiknél a félelem mindent felülír, és inkább a fájdalommal való együttélést választják a fogorvossal szemben. Hányan félünk a fogorvostól? A kutatások szerint minden harmadik ember!

Miért félünk a fogorvostól?

A dentális fóbia, vagyis a fogorvostól való félelem univerzális jelenség: brit kutatások szerint enyhébb formában az emberek 36% -át érinti. Az érintettek ilyenkor kizárólag akkor fordulnak fogorvoshoz, ha feltétlenül szükséges, és ez esetben is szorongva. További 12% -uk pedig súlyos dentális fóbiában szenved, vagyis extrém módon retteg a fogorvostól. Ezek a betegek már olyan erős elutasítást mutatnak a fogászati kezelések iránt, hogy adott esteben inkább a gyötrő fogfájást választják a kezeléstől való félelemmel szemben.

 

Ez pedig a lehető legrosszabb döntés, hiszen egy elhanyagolt, rossz fog a szájüreg és a szervezet egész állapotára kihat, és további megbetegedéseket okozhat.

 

 

Mi állhat a fogorvostól való félelem mögött?

 

Valljuk be, a legtöbb ember nem szívesen megy fogorvoshoz, hiszen tartunk az esetleges fájdalomtól, mely ráadásul testünk sérülékeny részén, a szánkban keletkezik.

 

Ám az extrém félelem mögött ennél több van; melyet a pszichológusok két okra vezetnek vissza:  egy korábbi negatív élményre, vagy egyéni, genetikai adottságra.

A legtöbben még gyermekként szenvedtünk el valamilyen traumatikus élményt- ez jellemzően az iskolafogászatokon történt néhány évtizeddel ezelőtt- egy életre aláásva bennünk az egész fogászati szakma iránti bizalmat.

Az is lehet, hogy a félelem nem is személyes tapasztalaton alapul: gyakran elég, ha meghallgattuk mások rémtörténeteit.

 

A félelem emellett „örökölhető”: pszichológusok azt is bebizonyították, hogy azok a gyerekek, akiknek a szülei félnek a fogorvosi beavatkozásoktól, jóval nagyobb eséllyel fognak tartani a fogorvosi látogatástól, mint társaik.

Másrészt a félelem „alkati dolog”, finn kutatások azt is feltárták, hogy az introvertáltabb emberek jobban rettegnek, mint extrovertált társaik. Egyesek számára zavaró és „fenyegető” lehet a fogorvos és asszisztense miatti túlzott fizikai közelség, a személyes tér elvesztése is.

 

A fogorvosoktól való szorongás gyakran nem is annyira a fogorvosnál átélt fájdalom tapasztalatából, inkább a kontroll hiányából fakad.

Tiril Willumsen norvég fogorvos-pszichológus szerint azok az emberek, akiknek nagy szükségük van a kontroll fenntartására, sokkal inkább kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érezhetik magukat a fogorvosi székben. Különösen igaz ez azokra, akik korábban traumatikus élményeket éltek át (bántalmazás, kínázás), és fokozott szükségük van az irányításra.

Mások a légzéssel kapcsolatos problémákra panaszkodnak, félnek, hogy egy hosszabb beavatkozásnál nem tudnak majd az orrukon levegőt venni, ez pedig a klausztrofóbia és a hozzá kapcsolódó szorongás érzését kelti bennük.

 

Amit mi ígérhetünk

 

Kollégáinkkal együtt nap, mint nap azon dolgozunk, hogy a fogászati beavatkozásoktól való félelem minden páciensünkben feloldódjon.

Hiszünk benne, hogy alapos tájékoztatással, kellő empátiával, türelemmel, humorral  és nyugodt légkörrel mindez megváltoztatható.

Klinikánkon a legmodernebb eszközök állnak rendelkezésre, mely legmagasabb fokú szakmai felkészültséggel és elhivatottsággal párosul.

Kiemelt hangsúlyt fektetünk a teljes körű tájékoztatásra, a fájdalommentes kezelésre, pácienseink mentális-pszichés állapotára, a nyugodt, biztonságos rendelői légkör, valamint a pozitív orvos-beteg kapcsolat megteremtésére!

 

Szeretne többé nem félni a fogorvostól?

 

————————————————————————-

Forduljon hozzánk bizalommal, jelentkezzen be hozzánk egy állapotfelmérésre, konzultációra!

+36 70 904 4082

2030, Érd Angyalka u. 1/A.

 

Forrás:

https://www.webmd.com/oral-health/features/dont-fear-the-dentist#1

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5586885/

https://sciencenorway.no/fear-of-dentists-forskningno-norway/why-do-we-dread-the-dentist/1382301

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/21736513/

31 márc, 2022

A felnőttkori fogvesztés 6 leggyakoribb oka

1. Fogínysorvadás Az időskori fogvesztés leggyakoribb oka nem a fogszuvasodás, hanem a fogínysorvadás és a fogágybetegség. Ilyenkor a kezeletlen fogínygyulladás terjed tovább a fogágy további szöveteire baktériumokkal teli tasakokat alakítva… Tovább
20 szept, 2022

Visszanő-e a „lehúzódott fogíny”?

Ínyrecesszióról akkor beszélünk, amikor az íny visszahúzódik a fognyakra, szabadon hagyva a foggyökeret. Ez esztétikailag sem kedvező látvány, de emellett sok kellemetlenséget is okozhat!   Ha a tükörbe nézve azt… Tovább
30 máj, 2022

Kozmetika a fogászatban

Mire képesek a fogászati héjak?   Mik azok a fogászati héjak, és milyen esetben alkalmazzuk őket?   Ha valami keménybe harapunk, fogunkból könnyen lepattanhat egy darab. Ehhez elég egy eltévedt… Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük